Normál nézet

A társadalomért tesszük (S)

A SPAR Magyarország nagy hangsúlyt fektet arra, hogy olyan közösségeket, szervezeteket támogasson, amelyek részt vesznek a társadalom jólétét érintő ügyekben.  Ezen túlmenően a vállalat társadalmi szerepvállalása kiterjed az egészséges életmódot és sportot népszerűsítő programok felkarolására, a gasztronómiai kultúra fejlesztését célzó események támogatására és a nélkülözésben élők megsegítésére.

126 cikk
Több mint 1600 diák iskolakezdését könnyítette meg idén az Adni Öröm! tanszergyűjtés Társadalom

Több mint 1600 diák iskolakezdését könnyítette meg idén az Adni Öröm! tanszergyűjtés

Idén is sikerrel zárult a Magyar Máltai Szeretetszolgálat és a SPAR Magyarország közös, immár harmadik alkalommal meghirdetett Adni Öröm! iskolaszergyűjtő akciója. A vásárlók több mint 62 ezer tanszerrel és közel 2,2 millió forint értékű adománykártya megvásárlásával járultak hozzá mintegy 1600 rászoruló diák tanévkezdéséhez, az áruházlánc pedig további 1 millió forinttal egészítette ki a támogatást.

5 perc olvasás

Kedvező árakkal és az Adni Öröm! tanszergyűjtő akcióval teszi könnyebbé az iskolakezdést a SPAR Társadalom

Kedvező árakkal és az Adni Öröm! tanszergyűjtő akcióval teszi könnyebbé az iskolakezdést a SPAR

Több mint ezerkétszáz-féle árucikkel, ezen belül főleg kedvező ár-érték arányú iskolatáskákkal, hátizsákokkal, iskolai felszerelésekkel, valamint újrahasznosított alapanyagokból készült írószerekkel készül az iskolakezdésre nyár elejétől a SPAR Magyarország. A leginkább rászoruló családok számára idén is meghirdetik a Magyar Máltai Szeretetszolgálattal közös Adni Öröm! tanszergyűjtő akciót: a vásárlók az INTERSPAR áruházakban megvett tanszerekkel és adománykártyákon keresztül is támogathatják a legszegényebbeket. 

5 perc olvasás

Rászorulókhoz juttatja el a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a mentett élelmiszereket Társadalom

Rászorulókhoz juttatja el a SPAR és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat a mentett élelmiszereket

A SPAR Magyarország több mint negyedszázada stratégiai partnere a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak és számos területen együttműködik a hátrányos helyzetű embertársainkat segítő szervezettel. Egy újabb, 2022 szeptemberében életbe lépett közös kezdeményezésüknek köszönhetően pedig rendszeres, napi élelmiszer-adományokat juttatnak el oda, ahol legnagyobb a szükség.

6 perc olvasás

Megvannak a Hungaricool termékverseny legjobbjai – a győztes termékek már megtalálhatók az INTERSPAR hipermarketek polcain Társadalom

Megvannak a Hungaricool termékverseny legjobbjai – a győztes termékek már megtalálhatók az INTERSPAR hipermarketek polcain

Befejeződött a SPAR és a K&H Hungaricool termékversenyének negyedik évada. A győztes termékek megalkotóit ezúttal az ötletgazda SPAR Magyarország mellett a K&H is támogatja, így a vállalkozások egyedülálló finanszírozási lehetőséghez és pénzügyi tanácsadáshoz is jutnak. A termékverseny célja a hazai vállalkozások megerősítése azáltal, hogy a kiskereskedelmi lánc polcain keresztül új, minőségi, Magyarországon előállított termékeket juttat el a vásárlókhoz.

9 perc olvasás

Idén több mint 10 ezer kilogramm száraz táppal segítették a menhelyi állatokat a SPAR-vásárlói Társadalom

Idén több mint 10 ezer kilogramm száraz táppal segítették a menhelyi állatokat a SPAR-vásárlói

Hagyományt teremtve immár harmadik alkalommal indította el a SPAR Magyarország az Országos Állatvédőrség Alapítvánnyal közösen a „Mancs a bajban!” elnevezésű nagyszabású, kétnapos állateledel-gyűjtő kampányát. A gyűjtés harmincöt helyszínén, az ország valamennyi INTERSPAR áruházában 2023. május 13-án és 14-én kutya száraz tápból több mint 9 ezer, macska száraz tápból pedig több mint ezer kilogramm gyűlt össze a vásárlók nagylelkűségének és gondoskodásának köszönhetően. A SPAR pedig 1 millió forinttal járult hozzá az Országos Állatvédőrség Alapítvány munkájának támogatásához.

3 perc olvasás

Mancs a bajban – harmadszor rendez országos állateledel-gyűjtést a SPAR Társadalom

Mancs a bajban – harmadszor rendez országos állateledel-gyűjtést a SPAR

A legtöbb négylábú gondos és szerető gazdival él együtt, akiktől megfelelő mennyiségű táplálékot, törődést és szeretet kapnak. Vannak azonban olyan állatok, akik az utcáról, árokpartról kerültek védettebb körülmények közé, s most menhelyen élnek, örökbefogadásra várva – róluk gondoskodik a SPAR Magyarország, illetve az Országos Állatvédőrség Alapítvány akciója, amely során állatvédő szervezetekkel karöltve állateledel-gyűjtést rendeznek az INTERSPAR hipermarketekben.

5 perc olvasás